Paradoxon. Önmagának látszólag ellentmondó kijelentés.
Puzzle. Megosztó játék. Játék egyáltalán? Szórakozás, kikapcsolódás, a szabadidő hasznos eltöltése? Van, aki nagyon szereti. Mert kikapcsolja az, ahogy elmerül az apró darabok nézegetésébe, csoportosítgatásába. Másokat pedig ugyanez halálra idegesít.
Azt mondod, változtatni akarsz az életeden.
Az életed olyan, mint egy puzzle.
Kicsi darabokból áll össze. Egymásba illeszkednek, úgy kapcsolódnak. Mindegyik darab más, egyenként, önmagukban értelmetlenek, de együtt kiadják a teljes képet. Mindegyiknek megvan a maga helye. Sokszor nem tudod, hogy melyiknek hol van, addig, amíg sok másik darabka a helyére nem kerül. Az is lehet, hogy hosszú évek alatt alakult ki ez a kép. Lehet, hogy már arra sem emlékszel, hogy melyik darab mikor került oda, és miért pont oda került. Mint egy szőttes szálai, ahogy összefonódnak. Azzal a különbséggel, hogy a szőttesnél tudatosan választotta ki valaki a fonalakat, amiből az készült. A te puzzle-ödnél pedig valószínűleg „csak úgy” kerültek a darabok egymás mellé.
És egyszer
eljön a pillanat, hogy változtatni akarsz.
De ezek a kis darabkák makacsul ragaszkodnak egymáshoz. A fene sem érti, hogy hogy lett ez a kép ilyen szilárd és masszív. Mint amikor a bogáncs beleragad a ruhádba. Azok a kis karmocskák nem akarják megadni magukat olyan könnyen.
Amikor változtatni akarsz,
itt jön a képbe a paradoxon, mert lehet, hogy az egészet szét kell szedni
ahhoz, hogy újra össze tudd rakni a darabkákat. Mert ha egyet kiveszel a helyéről, akkor már ki kell a másodikat is, meg a harmadikat, meg a negyediket… Mert ha az elsőt visszateszed oda, ahol volt, akkor semmi sem fog változni.
És igazából
a változtatáshoz elég lenne apró lépéseket tenned.
Egy apró kis mozdulatot. Apró kis darabonként elkezdeni változtatni. De nem teszed, mert annyi dolgod van. A nagy dolgokkal vagy elfoglalva és a kicsikre nem jut időd. Mert nemsoká projekt határidő van, jönnek a nagyfőnökök a head office-ból és prezentálni kell, egyébként is a gyereknek már milyen régen megígérted, hogy ha sikerül a felvételije, akkor elviszed Párizsba, a Disneylandbe. A lista végtelen, mintha rátettek volna téged egy sínre, amin nincsenek váltók.
Pedig
ha a kicsi darabokat elkezdenéd átvariálni,
a nagy kép is megváltozna. Szépen, apránként. De mivel nem kezded el, ezért nem is fog megváltozni.
Ez itt a paradoxon.
Mert egyszerre úgysem tudsz mindent megváltoztatni. Nem beszélve arról, hogy ha túl sokat akarnál, akkor szétforgácsolódnál. A mamutot is falatonként esszük meg. De mivel a nagy dolgok fogságában vagy, nincs időd és energiád, hogy lelassíts és elgondolkozz az apró részleteken:
- Tényleg ezt akarom?
- Tényleg meg kell ezt csinálnom?
- Tényleg annyira fontos ez?
Melyik az a kicsi darab, amihez legelőször hozzá akarsz nyúlni?
Mikor volt legutóbb időd arra, hogy átgondold a saját prioritásaidat?
(Ez is megér egy misét cikket. Prioritások. Többes számban. Hogy jutottunk el ide? A prioritás jelentése elsőbbség, fontosság. Definíció szerint csak egy valaminek lehet elsőbbsége. A forgalomban is csak az az autó indul el, amelyiknek elsőbbsége van. És mindenki tudja, hogy melyik ez az autó. Ha nem így van, akkor kész a kocc.)
És a csodálatos ebben a folyamatban, hogy egy új puzzle-t fogsz így kirakni, ami sokkal kellemesebb a szemednek, az elmédnek, a lelkednek. Amikor az összekapcsolódó kis darabkák már nem a rablánc szemeiként kapcsolódnak össze, hanem lazán és rugalmasan.
Hamarosan március 15. Rabok legyünk, vagy szabadok. Ez itt a kérdés.
Kezdd el átalakítani a saját puzzle-odat. Jelentkezz be hozzám egy díjmentes ismerkedő beszélgetésre ma. Itt olvashatsz rólam bővebbe. Aztán ha szimpatikusak vagyunk egymásnak, akkor jöhet a coaching, a paradoxon feloldása.
