Miért olyan nehéz visszajelzést adni valakinek és miért félünk tőle annyira?

– Te hogy szeretsz visszajelzést kapni?

– Sehogy.

Ez a párbeszéd nemrégiben zajlott le köztem és egy középkorú férfi között az egyik coaching ülésen, aki felsővezető egy multinacionális nagyvállalatnál. Visszajelzést kellett volna adni egy kollégájának, és ő nem érezte komfortosnak a szituációt.

A válasza nagyon meglepett, hiszen már vagy 20 éve van különböző vezetői pozíciókban és biztos vagyok benne, hogy a dicséretet ő is szereti, sőt, igényli is. Mégis, mi a bajunk a visszajelzésekkel?

Ebből a bejegyzésből megismerhetsz 8 okot, amik akadályozhatnak téged is a visszajelzések adásában, és ha ezeket jobban megérted, segíthet neked is jobb vezetővé, baráttá, társsá válni.

meg lehet beszelni

Visszajelzés = negatív visszajelzés?

Kezdjük az elején! Egészen kicsi korunktól kezdve az iskolai “kultúra” az, hogy csak a hibákat veszi észre a tanár, és ezekre nagy piros tollvonásokkal fel is hívja a figyelmet. Azon van a hangsúly, amit elrontunk, nem tudunk, a hiányosságokon, és nem azon, amit jól csinálunk. Ez egy idő után nem lesz motiváló, sok gyerek érzheti azt, hogy minek tanuljak, úgysem tudok megfelelni vagy jó jegyet kapni.

Ezzel szemben ott van a Pygmalion hatás, az önmagukat beteljesítő jóslatok. Ha egy gyerekben azt a képet építjük fel, hogy sokkal többre képes, mint amit egy adott számonkérésben nyújtott, akkor előbb-utóbb egyre jobban fog teljesíteni.

Hol vannak a dicséretek?

Valahogy Magyarországon nem “divat” a dicséret. Ha valamit jól csinálunk, az természetes. Azért nem jár vállveregetés vagy piros pont. Esetleg ha valaki jól teljesít a munkahelyén, akkor a “jutalom” még több munka – általában kompenzáció nélkül.

A kisgyerekeket dicsérjük, mert bátorítani akarjuk őket, hogy kitartóan próbálkozzanak azzal, amit csinálnak, igyekezzenek még jobbá válni, általában azért, hogy anya és apa elmondhassa, hogy milyen szép/ügyes gyereke van. Ha dicsérünk, akkor is a gyerek személyét dicsérjük, pl. milyen szép ruhád van, nem a viselkedését, pl. milyen ügyesen kanalazod a levest. Így adott esetben ellenkező hatást is érhetünk el, mert ha nem szép a ruhám, akkor nem vagyok szép és szerethető? Ezzel szemben, ha a gyerek nem ügyesen kanalazza a levest, adott esetben leeszi magát, még mindig mondhatjuk neki, hogy ez most így sikerült, holnap majd ügyesebben csinálod.

De egy idő után a dicséretek elmaradnak, a jó teljesítmény, a megfelelő hozzáállás alap elvárás lesz a környezet részéről.

Félünk, hogy a visszajelzéssel megbántjuk a másikat – aki fontos lehet nekünk

Ha a közértben lassan halad a pénztárnál a sor, nem kezdünk el a pénztárossal veszekedni, hogy miért kellett olyan sokáig sorban állni. Legfeljebb halkan megjegyezzük, hogy kinyithattak volna még egy pénztárat. De ebből nem csinálunk nagy érzelmi kérdést, nem foglalkozunk a másik lelki világával és nincs túl nagy jelentősége a helyzetnek, hiszen csak pár percig vagyunk kapcsolatban az illetővel.

Mivel visszajelzést általában hosszú távú kapcsolatokban adunk, és itt nagyon sokszor érzelmek is vannak, számít az, hogy hosszú távon megmaradjon köztünk a jó kapcsolat. Akár barát/barátnő, akár családtag, akár kolléga/beosztott (főnökről nem is beszélve) az, akinek (negatív) visszajelzést akarunk adni, általában hosszan készülünk rá és addig halogatjuk, ameddig csak tudjuk. Ezért ha valami olyan helyzetbe kerülünk, igyekszünk a jó viszonyt fenntartani, és sokszor inkább tűrünk és nyelünk, mint hogy olyat mondjunk, a másiknak rosszul esik vagy megbántjuk vele.

Meg akarunk felelni

Már gyerekkorunkban meg akarunk felelni a szüleink elvárásainak, mert akkor anya és apa boldog lesz. És mivel szeretjük őket, ezért azt akarjuk, hogy ők boldogok legyenek. Kis korunktól arra nevelnek mindent, hogy legyünk jó gyerekek, feleljünk meg az elvárásoknak, illeszkedjünk be a normák közé. Az nem fér bele, hogy valaki “rosszalkodjon”, vagy megmondja a véleményét, ha valami nem tetszik neki. Ha én mást akarok, mint a szüleim, vagy a szeretett tanító néni, azt az agyamban nem tudom összeegyeztetni, ezért inkább csendben maradok, és továbbra is megfelelek az elvárásoknak.

visszajelzes

Érzelmileg éretlenek vagyunk

Érett személyiségek tudják azt, hogy az élet nem egy boldog úttörőtábor, hanem igenis vannak konfliktusok, eltérő nézetek vagy érdekellentétek. Ahhoz, hogy ezeket megfelelően meg tudjuk beszélni egymással, jó, hogyha két felnőtt beszélget egymással és nem egy vagy két durcás kisgyerek. Az érzelmileg éretlen embereknek a viselkedését az érzelmeik irányítják. Könnyen megsértődnek, hisztisek lesznek. Vagy önzőek, mindig azt akarják, hogy az történjen, amit ők akarnak és nekik a legjobb. A másik véleményét nem, vagy nehezen fogadják el. Ezért ha tudom, hogy a másik hajlamos az ilyen viselkedésre, már nehezen veszem rá magam, hogy visszajelzést adjak neki.

Nem tanuljuk meg, hogy hogy is kell jól visszajelzést adni

Az iskolában, ha konfliktus van, egyszerűen nincs tér és idő, hogy megbeszélje a tanár a tanulóval, hogy ha Pistike csúnyákat mond Józsikának, akkor amögött tulajdonképpen mi is van, mi történt és hogyan lehet egy konfliktust másképp rendezni, mert ott a rengeteg tananyag, haladni kell.

Ezen kívül nagyon sok mindent tanítanak a gyerekeknek, de a mindennapi életben jól használható képességeket még mindig kevésbe (tisztelet a kivételnek). A csoportmunka, együttműködés, az érzelmi intelligencia, az asszertív kommunikáció általában háttérbe szorul a történelmi évszámok vagy a Pithagorasz tétel mögött. Pedig ezek az interperszonális képességek sok esetben jobban előre tudnak vinni minket az életben, mint ha kapásból tudjuk József Attila kortársait név szerint.

Akkor hogyan is tudod jól csinálni?

Sokféle módszer van erre. Először is ha jó kapcsolat van két ember között, akkor a negatív visszajelzést is jobban elbírja a viszony. Jó kapcsolatot pedig úgy tudsz építeni, ha figyelsz a másikra, kommunikálsz és adsz pozitív visszajelzéseket is (más szóval, dicsérsz).

Ha ez megvan, a leggyakoribb a szendvics módszer, amikor két pozitív visszajelzés közé rakod be a negatív visszajelzést.

És a legjobb és legfontosabb, ha asszertíven fejezed ki magad. Tárgyilagos és tényszerű vagy, a másikat partnerként kezelve és a legnagyobb tisztelettel közeledve felé.

Hogyan tudok coachként segíteni abban, hogy jobban adj visszajelzést?

Egy coach kiveszi az érzelmeket egy szituációból. Mivel eltávolít a konfliktustól, előtérbe kerül a tárgyilagosság. Új szempontokat ad egy adott helyzettel kapcsolatban, ezért az ügyfél jobban megérti a saját helyzetét, a saját szerepét a helyzet kialakulásában és a másik szempontjait is jobban meg tudja érteni. Ezáltal jobban átlátod a szituációt, tudsz változtatni a viselkedéseden és a kommunikációdon. A coach-csal el lehet játszani a visszajelzést, ezért tudsz gyakorolni és ügyesebben meg tudod oldani.

Már látod, mennyi gátat épített beléd a jószándékú, de hibás nevelés vagy az oktatási rendszer. de ezen túl tudsz lépni! Érezted már nehéz ügynek, hogy visszajelzést adj vagy kérj? Vezetőként ez az egyik legfontosabb kompetenciád. Vezetői működésed és elismertséged akár szintet is ugorhat, ha ezen a területen fejleszted magad. Ha szakszerű segítséggel fejlődnél, keress bátran, akár most, ezen az email címen.

A coaching további előnyeiről itt tudsz olvasni.

Ket baratno beszelget

Még szintén kedvelheted