Coachként sokminden érdekel. Többek között érdekelnek az extremitások is, hiszen itt már elhagyják az emberek a komfortzónájukat, ismeretlen területekre lépnek. A sportoló is és a coach is. Ezért jött kapóra az egyik ultrafutó ismerősöm kérése, hogy támogassam őt a 48 órás Ultrafutó Világbajnokságon, amit épp Balatonfüreden rendeztek meg.
Igen, jól olvastad. Vannak ilyen sporttársak, akik ilyen vállalásokat tesznek, hogy 48 órán keresztül futnak. És nem is akárhogy, nem A-ból B-be, hanem köröznek egy pályán. Ez most konkrétan egy 1048 méteres pálya volt, az első helyezett 426 kört tett meg, meg az apró.
Sok szempontból is érdekes feladatnak ígérkezett ez a felkérés, hogy ezt a futótársat egy másik társammal együtt kísérjük. Persze most csak átvitt értelemben, mivel mi egy helyben voltunk, csak a futók köröztek. Kísértem már őt korábban is, teljes volt a bizalom egymás iránt, ő 100%-ig biztonságban érezte magát a kezeim között. Pedig az sem volt egy sima menet, a 210 km-ből 110-et kb. végig szenvedett, mert a gyomra nem bírta a frissítést.
De itt volt ez a kaland együtt, ami mindenki számára szűz terep volt. Ultrás tapasztalat már volt bőven, de sem a futóm, sem az edzőjének egyetlen tanítványa nem indult még korábban ilyen hosszú versenyen. Így hát előkészültünk amit tudtunk, a többiben meg reménykedtünk, hogy minden helyzetet meg fogunk majd tudni oldani.
De bármennyit is készülünk előre, egy ilyen hosszú versenynél mindig adódnak váratlan helyzetek. Most is.
Az egész verseny olyan volt, mintha menet közben akarnánk egy repülőgépet megszerelni.
A szereposztás világos volt. A futó fut, a segítők csinálnak minden mást. Folyamatosan adódtak a helyzetek, amiket meg kellett oldanunk. Az egyik ilyen volt a külső tényezők közül az időjárás változásainak kezelése. Az első 22 órában szakadt az eső. Folyamatos ruhacsere, átöltözés, lábkenés (felázás ellen), cipőcsere. A második 22 órában hol esett, hol elállt, kisütött a nap, meleg, 100%-os páratartalom, vetkőzés, öltözés, hűtés. Az utolsó 4 órában pedig telibe sütött minket a nap, itt a ruházattal már nem sok variálás volt, inkább a hidratáláson és a hűtésen volt a hangsúly.
Bár ismertük egymást korábbról, de még soha nem dolgoztunk együtt ilyen formában. Nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk egymástól, de elég-e a nagyjából? És mi van, ha a hármunk közül egy valaki kiesik? Pontosabban a két segítő közül az egyik. Akkor a másik csinálja végig az X órát egyedül?
Mindazon által végül kiderült, hogy nagyon jó kis csapat voltunk így együtt.
Mi volt a titkunk?
Bizalom
Mindenki bízott a másikban, hogy amit megbeszélünk, az úgy van, és a végsőkig segítjük egymást. A két segítő a futót is, és egymást is. Ez olyan axióma volt, ami megalapozta a verseny sikerét.
Motiváció
A verseny mindannyiunkat izgatottsággal és kíváncsisággal töltött el és teljes mértékben azon voltunk, hogy kihozzuk belőle a maximumot. És ez belülről fakadt, a futás szeretete és az egymáshoz fűződő kapcsolatunk miatt. Benne volt a tanulás, a fejlődés lehetősége, hogy olyan helyzeten tehetjük próbára magunkat, a képességeinket, tudásunkat, amikre nem sokszor adódik lehetőség egy életben.
Kommunikáció
Mivel körözős verseny volt, ezért a futónk mindig előre jelezte nekünk, hogy mire van szüksége. Ruha, izó, só, fájdalomcsillapító. Mi segítők pedig, amikor nem voltunk együtt, vagy telefonon, vagy üzenetekben mondtuk el egymásnak, hogy mire van nekünk szükségünk.
Asszertíven. Nyíltan, egyenesen. Udvariasan, tisztelettel, és nagyon egyértelműen. Nem volt hely a mellébeszélésre, finomkodásra vagy félreértésekre. Ha nem vagyunk őszinték egymással, ez komoly következményekkel bírt volna a verseny szempontjából. És mégis csak egy világbajnokságon voltunk.
Tervezés és emellett rugalmasság
Egy ilyen hosszú versenynél mindig adódnak váratlan helyzetek, amiket kezelnünk kellett. A tervünk egy részét be tudtuk tartani (pl. 6 óránként váltottuk egymást a másik segítővel), de azt, hogy a futónak hogy fogja bírni a szervezete a versenyt, ezt nem tudhattuk előre. Sokaknál az emésztőrendszer adja fel, és ha nem jut be kalória a futó szervezetébe, akkor nem marad erő a futásra. A másik kérdés a test fizikai állapota, a lábak, derék, hát, váll ereje. Nálunk ez a tényező jelentkezett tbe. 30 óra után a futónk bal bokája annyira elkezdett fájni, hogy itt minden tervünket félredobtuk és jött a rögtönzés.
Fókusz
Megint előjött a jó öreg „Mire figyelsz?” kérdés. A szomszéd sátraknál láttam, hallottam, hogy a futó instruálja a segítőket, hogy mit hogy pakoljanak a sátorban. Vagy a segítő akkor is tanácsokkal látta el a futót, amikor az már a saját világában volt befordulva. Rosszabb esetben a segítő nem a saját futójának adott tanácsokat. Mi tettük a dolgunkat. A futó futott, a segítő segített. És ez remekül működött.
Öngondoskodás (self care)
48 óra mindenkinek hosszú idő. A futónak is, a segítőknek is. A tavalyi verseny előtt kérdeztem a sporttársakat, hogy mit csináljak? Mire figyeljek? Az első tanács, amit a verseny előtt a futótársaktól kaptam, hogy magamra figyeljek. Egyek, igyak, aludjak amikor tudok, vigyek elég meleg ruhát magammal. Ha én rendben vagyok, akkor tudok a futómra is figyelni, és akkor ő is rendben lesz. Így most is, folyamatosan figyeltünk magunkra, egymásra, hogy fizikailag és mentálisan jól legyünk. Együnk, igyunk, a viszonyoknak megfelelően öltözzünk, pihenjünk. Előre gondolkodtunk, proaktívan cselekedtünk. Nem fért bele a képletbe, hogy egy valaki megboruljon a csapatból.
Segítségkérés
Bármennyire is tökéletesen fel akartunk készülni minden eshetőségre, volt olyan, amire tudatosan nem készültünk, mert tudtuk előre, hogy ott meg fogjuk tudni oldani. Ilyen volt a kávé kérdés. Hogy iszunk kávét az éjszaka közepén, amikor nem lesz áramunk, főzési lehetőségünk? És voltak olyan, előre nem látható események, pl. a szakadó eső miatt egy méretes pocsolya kezdett a sátrunk mellett kialakulni. Ilyenkor sem idegeskedtünk, hogy mi lesz most, hanem mentünk a szomszédba segítségért. És lett meleg kávé (növényi tejjel) és lett seprű, amivel a pocsolyát beletereltük a csatornába. Nem akartunk mindent egyedül megoldani.
Rakétatudomány? Egyáltalán nem.
Mégis, sokszor a legalapvetőbb dolgokat felejtjük el. Ha felteszed magadnak ezeket a kérdéseket:
Hogy állsz a
- bizalommal
- motivációval
- kommunikációval
- tervezéssel, rugalmassággal (vagy egy gondolattal tovább lépve a kontrollal)
- fókusszal
- öngondoskodással
- segítségkéréssel?
Írd le és figyeld meg a válaszaidat. Mit veszel észre, amit korábban nem?
Jelentkezz be hozzám egy díjmentes ismerkedő beszélgetésre, ha szívesen beszélgetnél velem valamelyik témáról!
